Központi (mellékblog) emlékblog

2009. január 30-án délután a Bibó István Közéleti Társaság, valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége szervezésében megemlékezést tartottak a Parlament felsőházi termében a köztársaság napja alkalmából. 1946. február 1-jén kiáltották ki a második köztársaságot, s ez a nap 2004 óta a Köztársaság ünnepe. A megemlékezésen felszólalt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök; Kende Péter, a Bibó István Közéleti Társaság alelnöke; Kuncze Gábor, az SZDSZ országgyűlési képviselője; Zsigmond Attila MDF-es politikus; Bitó László orvos-biológus, közíró; Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége - Összefogás a Demokráciáért elnöke, valamint Virág Zsolt, a MEASZ Demokrácia Akadémia hallgatója, a Szimpozion Egyesület ügyvivője, aki beszédében jelentős mértékben kitért a melegség kérdésére is.


RÉSZLET VIRÁG ZSOLT BESZÉDÉBŐL
(A beszéd teljes szövege itt olvasható.)


(...) "A Demokrácia Akadémia kurzusán az egyik előadótól kérdeztem meg, hogy a kommunista idők elmúltával vannak-e még tabuk a magyar társadalomban. Azt válaszolta, hogy nincsenek!

Pedig sok témáról ma sem illik beszélni. Például a szexuális kisebbségek tagjaira sokan úgy tekintenek, mint akik a magánéletüket kiteregetik, mintha a szexualitásukat választották volna. Sokan nem tudják, hogy a melegek ugyanolyan hétköznapi életet élnek, mint mások. Dolgoznak, adót fizetnek, moziba járnak vagy éppen szavazni.

A melegek felvonulását sokan provokációnak, polgárpukkasztásnak tartják. Azt a felvonulást, amellyel az amerikai meleg polgárjogi küzdelem megindítóira, a new york-i transzvesztitákra emlékezünk. „Ez magánügy, minek erről beszélni, maradjanak otthon!” Pedig egy demokratikus államban mindenkinek joga van megemlékezni, összegyűlni, vagy a jogaiért küzdeni!

Én is meleg vagyok! Csak otthon maradni, elbújni van jogom? Ez úgy hangzik, mintha szégyellnivalóm lenne!

Sokan azt mondják, nekünk melegeknek egyenlőek az esélyeink, jogaink, minek erről beszélni. A többségnek nincsenek kételyei, rossz érzései, nyugtalan álmai kiskamasz korában. Nem érzi normán kívülinek, „földön kívülinek” magát. Nem érzi azt, hogy bűn, ha megtetszik neki valaki. Bűn, ha szerelmes lesz valakibe. Nem kell titkolóznia ezért mindenki előtt, nem kell álbarátnőt vagy álbarátot kitalálnia. Nem kell félnie, ha beszél a szerelméről. Nyugodtan bemutathatja élete párját. Elviheti őt a családi ünnepekre, nem fogják ezért kiközösíteni. Nem kell féltenie a magánélete miatt az állását. Ezért nem magánügy ma Magyarországon a melegség, ezért közügy! Hogy senkinek ne kelljen félnie, se a munkahelyén, se a családjában a diszkriminációtól! De az utcán se kelljen félni, hogy megdobálják! Sokszor elég, ha valakiről azt gondolják, hogy meleg, máris másképpen kezelik.

A melegek nem láthatóak. Félnek. Kívülről nem látszik legtöbbünkön. Sem öltözködésünkön, sem viselkedésünkön. Hazai és nemzetközi felmérések igazolják, hogy a lakosság 4-7%-a meleg. Ez mintegy 500.000 meleget jelent Magyarországon, akiknek 500.000 édesanyja, 500.000 édesapja, és a testvéreik vannak… és máris milliós nagyságrendű az érintettek száma! Ezt a témát nem szabad egy legyintéssel elintézni, hogy ez magánügy! Ezzel a hajlammal születtünk! Nem akartuk és nem is választottuk!

Mára már felvállaltam a nyilvánosság előtt is melegségem. Egy civil szervezetnél dolgozom, ahol iskolai foglalkozásokat is tartunk „Melegség és Megismerés” címmel. Beszélünk a minket meghívó iskolákban osztályfőnöki órán arról, hogy milyenek a melegek. Előítéleteket leplezünk le, hogy ne kelljen félnie senkinek, aki más. A toleranciára tanítjuk a diákokat a melegek, de más kisebbségek kapcsán is (romák, külföldiek) az emberi magánélet tiszteletére.

De az igazgatók és a tanárok is még mindig összemossák a melegeket a szexualitással, így tabuként kezelik a témát! Kevés meghívás érkezik hozzánk! Kérem, segítsenek oszlatni az előítéleteket! Mi, melegek merjünk beszélni róla, Önök pedig merjenek kérdezni! Itt vagyunk mindenhol Önök körül! Tanárok és zenészek, parlamenti képviselők vagy államtitkárok, fizikusok és rendőrök, bírák és fodrászok, színészek és biológusok, szakácsok és közgazdászok!

Toleranciát jó lenne tanítani a felnőtteknek is. És hétköznapi emberséget! És sok minden mást is, például a tiszteletet. A rendszerváltás után részben átalakult az értékrendszerünk. Egyes értékek lejáratódtak, miközben az individualizmus, az önérdek felerősödött. Igen is a tisztelet kijár minden embertársunknak! A villamoson, a katedrán, a bíróságon, a parlamentben, a kórházban és az utcán is!"(...)